„…Kaparnád olykor a kérgem, / tépnéd gyökereim, / mert lombom hullott / és kevés az árnyék. / De ha kicsavarsz is, / újra fává válnék…” (Nagy Horváth Ilona: Zönge)
Nagy Horváth Ilona
Premier Plán
válogatás 2008 – 2010 verseiből
Szeretek ajándékot kapni.
Csak akkor félek egy kicsit, ha tudom, a csomagolás könyvet rejt.
Nem, nem azért, mert nem szeretem őket. Azért, mert nagyon is! De nem mindet kívánom a magaménak, arcomra ül olyankor akaratlanul is, hogy vannak, akiket szívesebben látnék, olvasnék.
Az utóbbi két évben sok könyvet hozott a postás, kedves, ismerős írók, költők alkotásait. Az elsőnél még óvatosan, félve bontottam ki a borítékot, de be kell vallanom, hogy mindegyik nagyon közel került hozzám. Már külön polcon őrzöm őket, s mintha alkotóik is itt vendégeskednének nálam.
Most megint könyvet várok. Olyan örömmel teli kíváncsisággal, mintha nem sejteném, mit rejt majd a boríték. Hiszen jól ismerem a versek íróját, alkotásainak szinte mindegyikét, amelyet a Héttorony irodalmi oldalon már olvashattam. (A károgók azt mondják, az internet, az e-book a nyomtatott könyvek halálát jelenti. Én hiszem, hogy ez a félelem még alaptalan. Az én életemben pedig már elképzelhetetlen.)
Megérkezett.
Forgatom, nézegetem, pergetem lapjait a fényes, fekete-fehér borítójú, szerintem nagyon dekoratív könyvnek:
Nagy Horváth Ilona: Premier Plán - válogatás 2008 – 2010 verseiből
Keresem az ajánlást, a fülszöveget, de nem találom, csak idézeteket a hátoldalon Ilona írásaiból. Megszoktam már, hogy mindig végigsiklik a szemem először mások véleményén…
És milyen jó, hogy most nincs ilyen! Szabad a vásár, saját érzéseimre hagyatkozhatok, az első pillanattól kezdve.
Premier Plán, fut végig a szemem a címen újra és újra. A borító készítője hozzásimult ehhez, és az alkotó profilja látható, a szinte linómetszethez hasonlóan kontrasztos képen. Nincs semmi elmaszatolt szürke, csak a mélységes fekete, és a hófehér.
Kíváncsian nézem, olvasom, mit mutat meg a költő magáról "premier plánban" az írásaiban? A kötetben nincs illusztráció, csak a bogárfekete betűk ékesítik a vakító fehér oldalakat, és rendeződnek pompás versekké. Hol a csendet mutatják, máskor Isten tenyerére ültetik az egymást szeretőket.
A Csillagidő verset olvasva egy nagyon érdekes hasonlóságra figyelek fel. Mert kiemelném, hogy minden vers engedi, hogy én, az olvasó szabadon repüljek, szomorkodjak, szeressek, öleljek, rajzoljak érzéseim szerint. Pedig írójuk határozottan a saját lelkét, szerelmét, bánatát, láttatását veti papírra, csodálatosan.
Nagy Horváth Ilona
Csillagidő
részlet
[…]
Elvetlek, learatlak,
belőled sütöm
szépséges kenyerem,
váglak, törlek és haraplak,
érted nyúlok,
te csak légy,
kellesz,
magamban mindig
éhezem.
[…]
A magyar nép gyógyításra használt mágikus mondatokat, amikor nem tudta a betegség eredetét. A betegség okát Istentől eredőnek, „rosszaktól” jövőnek vélték, akik lehettek természetfeletti tudással rendelkező emberek: boszorkányok, bábák, bűbájosok, kuruzslók, vagy lidércek.
»Árpa, árpa, én téged elvetlek, learatlak, hazaviszlek, kicsépellek, megszelellek, megőröllek, megdagasztlak, kenyeret sütök belőled, s megeszlek.« (Bosnyák S. 1973b: 287).[1]
Jó ideig ez a könyv is ott növeli a kedvenceim tornyát ágyam mellett, hogy esténként, vagy az idő csendesülésében belelapozzak, és elolvassam Kybelé dalát, a Memento morit, vagy amelyiket lelkem óhajtja.
Az utolsó versen sokáig gondolkodtam. Vajon egy bizonytalan jelenből nyújtja kezét - "segíts, fuldoklom nélküled" - az író, vagy már egy boldog létben, a szárnyinak kiterjesztésével vár a meleg áramlatokra, ami a mindent jelentő "szent őrülésbe" repíti?
Nagy Horváth Ilona
Megfeneklett idő
Egyszer csak ott álltam
előtted,
ázottan, összefagyva,
kapkodtam a levegőt:
segíts,
fuldoklom nélküled.
Most élek…
Téged lélegzek megint.
selymes csodákat susog az éjszaka,
és mézzel csorduló képzetekkel jön a hajnal.
Énekellek ezer árva dallal,
hogy szabad-e hinnem… hogy félek…
De már a hajdan volt vágy zsong bennem
és…
mondhatnám szebben, de
hiányzik az a szent
őrülés
veled.
Akarlak újra
meg újra…
Csak kívánni tudom, hogy sok-sok kéz forgathassa, és megannyian leljék örömüket Ilona szép kötetbe kötött verseiben.
Jegyzet
[1] Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság /NÉPI EMBERGYÓGYÍTÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése