Keresztanyám

Keresztszülő

…az a férfi és nő, akit vagy akiket az újszülött gyermek szülei felkérnek, hogy a keresztelés egyházi szertartásán megjelenjenek, a keresztanya a gyermeket keresztvíz alá tartsa, a gyermek nevében az egyház által előírt fogadalmat letegyék, a keresztelés szertartásán aktívan részt vegyenek. A gyermek keresztapámnak, keresztanyámnak szólítja keresztszülőit.

Ha a gyermek megárvul, és nincs közeli vér szerinti rokona, a gyám megbízatásánál a keresztapa jön elsősorban számításba. - Írja, a Magyar Néprajzi lexikon.

De hogy mondjam el, nekem mit jelentettek a keresztszüleim, Keresztanyám?

Hogy mondjam el, hogy édesanyám betegsége alatt anyám volt? Hogy írjam le a nála eltöltött időket, gyermekkori éveket, a nagy családi ebédeket, ahol én voltam a két édes gyereke mellett a harmadik az asztal mellet? A csepp konyhában el sem fértünk, nyáron az eperfa alatt kicsi székünkön csücsülve, az ölünkben tartottuk tányérunkat. Tányér… Mindenkinek saját tálkája volt, zománcozott, mesefigurás, és valami csuda kanala. Azóta sem láttam olyat. Amikor már gyerekeink is ott ültek mellettünk a minden földi jóval tele tálak körül, mi hárman ugyanúgy viháncoltunk, mint valamikor a kis udvarban. Elég volt csak összenéznünk, és dőltünk a nevetéstől. Keresztanya mosolyogva olyankor összecsapta a kezét, és tettetett haraggal fenyegetett bennünket.

- Én nem tudom mi lelte ezeket. A sírba kergetnek! - Mondta mindig, még negyven éves korunkban is. Édes emlékek… Anyám volt, a Keresztanyám.

Még fiamat is megkeresztelte, ajándék keresztjével Jézus segítségét kérte, dolgos, fáradt kezével szeretettel ölelte.

És utána eltemette férjét, fiát, menyét, unokáját… Szomorú, nyomorúságos, beteg éveket kapott, pedig mindig csak adott. Jó szívvel adott. 

Ma reggel elment.

Amikor unokanővérem telefonált, sírva, nevetve beszéltük meg, ha majd ott fent állunk, és hallgatjuk hosszú lajstromba vett bűneinket, egymást böködve fogunk vihogni… Megint hárman leszünk. És persze mosolyogva, Keresztanya.

2009. június 24.