Az ember fia-lánya megtanulhatja, hogy kellene olvasni. Pláne írni…
Mennyire tökéletes - és miért, mitől is - egy vers, egy írás. Bár itt rögtön felmerül egy kérdés bennem: ami "tökéletes", az valóban az? Akik pálcát törnek, azok a ma tévedhetetlen ítészei? És tessék mondani – nekem tanulni vágyónak – az az itt írt tökéletesség mindig szép is?
Elgondolkodom.
Én még ott tartok, hogy egy szobor, pont anatómiai tökéletlenségétől lesz, lehet életszerű (pl. a Dávid, vagy a Pieta, Tiziano Ubrinoi Vénusza) -, ellenkező esetben látjuk éppen torznak. De már bizonytalan vagyok.
Lehet, hogy Lyka Károly sem jól tudta?
Milyen szerencsés vagyok, hogy hihetetlen tudású emberektől szedegethetem itt a morzsákat, szembesülhetek tudatlanságom, szépet felismerni képtelenségem tényével.
Mert ahogy nézem az igazán magabiztos, nagytudású hozzászólásokat, néha pont az ellenkező a véleményem. De miért baj ez?
Miért tapasztalom évek óta – s mennyi van már mögöttem -, hogy a valódi tudás nem harsány, nem hangos?
Persze, vannak kivételek, de azok igazát csak az idő fogja bebizonyítani.
Jó ez az Irodalmi oldal. A "nagyok" igazán megbecsülést vívnak ki maguknak, megmutatják alázatosan az írás tudományát, kedvet csinálnak tudatlan, kezdő társaiknak is: nem baj, ha a technikáját még nem tudjátok tökéletesen, csak írjatok, adjátok bele lelketeket, legyetek őszinték és toleránsak. Annyi mindenben ott van a szép, néha csak egy mondatban a sok közül, egy csodálatos kép a sok versszak között. De lehet, hogy csak egy, másoknak megdöbbentő tapasztalata ad a világról más nézőpontból készült képet. De akkor már megérte! Hiszen mi is csak amatőrök vagyunk, akikről majd az idő mond igazi véleményt, bármely irányát is követjük a verselésnek, és a prózaírásnak.
Elolvastam megint egy hozzászólást...
Eh. Fel is ébredtem.
09. 11. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése