2011. március 31., csütörtök

Lélek zsírpapírban



- Azt kérdezed, honnan tudhatnád biztosan, hogy Pisti szerelmes beléd?
- Igen, nagyon szeretném tudni.
- Hány éves vagy?
- Nem mondom meg, illetlen kérdés.
- Nem is fontos. De azt azért már tudhatnád, hogy az interneten keresztül senki sem szerelmesedik csak úgy bele a másikba. Több ezer esetből, ha egyszer…
- De igen! Mert mi már sok-sok levelet írtunk egymásnak, és mindig olyan szépen írta le, hogy…
- És hallottátok is egymás hangját, beszélgettetek? Vagy láttad már ki ír neked hosszú hónapok óta?
- Azt nem.  De szinte mindennap váltottunk szót, és angyalkámnak szólított, meg madárkámnak. Olyan szépeket is a monitorra vetett, hogy örömömben fülig ért a szám, és el is pirultam egy ici-picit.
- A világon semmit nem jelent ma már! Egy nap ezt akár tíz embernek is leírhatjuk. Sőt! Ennél sokkal cifrábbakat. Mindennapos, hogy egy nő egyszerűen felajánlkozik egy kis „csetélvezetre”. Pucér bemutatkozó képet is lehet férfiakról látni. Nem kérdéses ilyen esetekben a cél… Akár szerelmi jelenetek játszódhatnak le egy kamera, meg egy mikrofon segítségével. Utána kikapcsolják, oszt megy mindenki a dolgára, a saját külön életébe.
- Hm. Ez nálam biztos, hogy nem fordulhatott elő! Nem tudom, miért nem volt kíváncsi a hangomra sem, miért nem akart velem úgy beszélni… Talán nem nagyon ért rá, és nem akart udvariatlanul félbeszakítani. Vagy pont azt akarta elkerülni, hogy… Biztosan csak azért.
De hát miért ír akkor az ember egy másiknak kedveseket, szépeket, miért akar vele lenni egy betűhalmazon keresztül, és miért akarja, hogy a másik azt érezze, hogy valaki ott messze szereti?

- Drága barátnőm! Ez ma már teljesen természetes! Az emberek bármit leírnak, anélkül, hogy abból egy szót is komolyan gondolnának! (Kivétel, ha éppen egymás anyai ági ősét emlegetik.) Sőt! Jót nevetnek az olyan naiv emberi kövületeken, mint te vagy. A lelkedet csomagold be szépen egy jól szigetelő zsírpapírba, és vidd fel a padlásra, mielőtt leülsz a gép elé levelezni.

- De itt van Tamás, akivel mindennap találkozol! Miért nem mész el vele kávézni? Olyan sokszor hívott már!



2011. március 27., vasárnap

Vagyok is, meg nem is





„Szerelmes is vagyok, nem is,
őrjöngök, úgy ám, meg nem is.”
[1]

Igazítanálak, igazodnék hozzád,
csak szerelmes tested illatát érezzem.
Álmodjunk. Én már álmodtam veled.
Szárnyakkal ékítettelek, te fiatalsággal,
s csúf szirének irigykedtek gyönyörünkre.

Sóhajomra felriadva, lepedőm
csak hiányod takarta.




[1] Anakreon verse, Ritoók Zsigmond fordítása
Poetae melici Graeci. Ed. D. L. Page. Oxford, 1962. (428)



Játszottam






Mondod: írj verseket,
s én majd zenélek hozzá.
Már futnak is betűim sebesen.
„De a munka, s a fáradtság…
egyebem nincs, kedvesem.”
Torkom összeszorul,
egy könnycsepp útra kél.
Szapphóhoz fordulok
pár sorért:

„Maradj barátom, ha úgy akarod,
De ifjabbnak add a szerelmed,
Bátorságom elszállt az
Ifjúsággal szívemből
Vén vagyok hozzád.” [1]



Írj a szerelemről,
zeném kíséri szép érzésedet.
Csak többet ne várj.
Én, örök, vágyódó Alkman…
Mint igazmondót látnád
íriszemben lelkem,
s ajkamról hallanád halkan:

„Ó, jaj, mézédes, sóvárgó hangú szüzecskék,
nem visz a lábam, bárcsak jégmadarak kakasává
lennék, s hab tajtéka fölött szállnék a tojókkal
bátran, szent madarául a bíborszínű tavasznak.”[2]



[1]   Sappho versrészlete
[2]   Alkman: Szúnynak a hegyek (részlet)



Mélység





Lemerülök...

Ilyennek képzelem, ha valaki a morajló, egyre magasabb hullámok között úszik a tengerben. Érzi, tartja ereje, élvezi a kihívást, néha nyel egyet a váratlanul érkező sós tajtékból. Az ősi magzatvízből a fövenyes jelen felé fordul, kellemesen elfáradva. De rádöbben, hogy bár gyorsuló, már-már gyilkos tempót diktál karjainak, a part egyre jobban távolodik. A nap is elbújik, keskeny fénykardokat küld a felhők közül, döfésük sebhelyénél gyönyörű, zöldes fénnyel világítanak a habok.
Csepp ajándék-remény.
Hátára fekszik kicsit pihenni, de nem a cserfesen locsogó kedves ölelést érzi már, a sötét, grafitszürke, rémisztő árnyalataival válik eggyé a mindenség.
Félelmének szűk búvárruhájába préselődik teste, mozogni alig tud, és úgy érzi, képtelen többet lenyelni Poszeidon keserű italából.
Egyszer-egyszer már lehúzzák magukkal a tengeristen lányai, de váratlanul felbukkan. Mintha csak egy játékszer lenne. (Kivel is játszott utoljára...) Ereje elfogyott, küzdeni már nem tud...
Akar még élni?
Egyedül van.
Még dobálják, bolondoznak vele a láthatatlan kezek - majd ha megunják, leviszik legszebb palotájukba, pár napig vendégül látják, majd útjára bocsátják…
Évek óta nem hívta őt már senki.
Tüdeje ég, fáj a szája és a szétmart torka.
Ösztönösen veszi a levegőt, ha felbukkan, de vére, teste már nem tud megtelni élettel, hatalmas lendülettel érkezik szájába a mindenét követelő, kitöltő víz. Korbácsként csapódnak rajta a tajtékok.
És már zúg a feje, nem mozdul semmije a saját akaratától.
Csak még egy lélegzet, csak még egyet, semmi mást nem kér.
De lent van már a mélyben, ahol azt sem tudni, hol van fent, és hol a lent.
És utoljára teleszívja magát tengervízzel.



Villanás




Kicsim, hova nézel?
Jaj a szemed…
…mintha mindjárt kiesne.
Rohanás.
Istenem, segíts!
Mindenki csak kérdez.
Mit tettem?
Elvesznek tőlem, tűket döfnek beléd.
Vége.
Ugye, nem csak testedet látom már?
Nem jön ájulás, halál.
Csak kristálytiszta tudat.

Pisilnem kell.

Kísérnek, mint rabot.
Mi van most?
Beállt.
Mi?
És?
Reggelre kiderül – hideg hang.
Sajnálkozó tekintetek.
A fenébe minddel.

Te ott fent, légy átkozott!


2011. március 26., szombat

seholvarázs



Ha a képzelet már nem keres utat,
s beéri a marék szóval,
nem kap lángot a parázs.
Pár füstcsík még,
s marad egy udvarias kézfogás.
Vén porhüvelyedbe csak vélted,
a beszökött nyarat,
fityiszt mutat a tükör.
Mosoly, mi másnak is kijár,
mögötte gondolat:
Na nézd, seholvarázs!
Szemed lesütve,
a porban keres,
egy eltűnő szót.
.


2011. március 25., péntek

Csemete*





Oltalmazón öleli
a meg sem születettet,
lépte - utak göröngyén –
mint bölcső ring.
Bebocsátás halk kérése
belesimul
a vajúdás alázatos hangjába.
Holnap félelmének ütemére
húzódik méhe,
sikollyal feszül
világra a csoda.

Rongyokba tekert gyermek
siratja anyjával az embert.



* (Zakariás: 6.12)