Morgó

Rossz kedvem van.

De már az éjszakám sem volt jó. Szeretek olvasni az ágyban, kellemesen elalszom közben, az sem baj, ha a szekrénykén tovább világít a lámpa. De az éjjel tönkrement, és az íróasztali, vakító fényűt kellett odatennem. Ha elfordítottam nem láttam, ha a könyvre irányítottam, megvakultam. Édes, pihentető éjjel. Puffogok magamban, magamra... Mert ilyenkor legjobban magamra haragszom. Mi a csudának nem lehet örülni, amikor már korán reggel, finom forró szél fúj, majd' megfulladok tőle, a tegnapi hú de nagyon hideg után?

Meg olyan jó ez a családi zsivaj, amikor öten százfélét mondanak. Na nem halkan egymás után, hanem olyan igazi olaszos temperamentummal. Még jó, hogy a legközelebbi szomszéd is – aki háromszáz méterre lakik – csak éppen alig dugja be a fülét.

A szervezett grill parti is isteninek ígérkezik, a szél olyan erősen fúj, egy repülőgép hajtómű kell, hogy a meleget majd visszairányítsa a husik és zöldségek alá. Nem baj, garantáltan tartósítani fogjuk magunkat. Külön élvezet, hogy mivel a fiam szakács – nem is rossz, de csak halkan mondom, mert így is kisgundelnek hiszi magát - , bizonygatja, hogy életemben nem tudtam semmit sem főzni, sütni meg pláne. Igaz, hogy ő meg még életében nem főzött itthon, de hát édes egy gyerek. Amikor alszik vagy nincs itthon.

A kertben is természetesen ilyenkor lógnak össze-vissza az ágak, véletlenül sem a metszések idején. Nincs szerencséjük, úgyis mindjárt jönnek a vendégek, igazán belefér az időbe egy fafazon igazítás. Nem, nem nekem. Szépen, halkan a páromat kérem meg erre... de most rögtön, mert már miért is nem csinálta meg, mielőtt kigondoltam.

Azért feltöltöm a madarak, gyíkocskák itatóját, és a kutymorgóval is játszom egy keveset. Nahát, már hallom az aranymálinkó mindig felvidító hangját is.

Mintha nem is lenne ez a szombat annyira rossz. Hiszen szépen süt a nap, a barátok mindjárt jönnek, jót beszélgetünk, nevetünk, és ha jobban szétnézek, mintha minden mosolyogna…

Hogy én ezt miért nem vettem ma még észre?

09.07.07.