Fájdalom

Idős asszony áll apja sírjánál.

Édesanyja, mellette szinte összeaszalódottan pityereg.

Ő nem sír, csak emlékezik.

Már tudja: Hetvenévnyi életet le lehet élni úgy, hogy valakit szeretünk, és gyűlölünk egyszerre. Vajon eltemetheti végre a fájdalmait is?

Kicsi lányként betegen fekszik az ágyban, édesapja mesét olvas neki. Szép, mély hangja van, megnyugtató, álomba ringató.

Az ágy sarkában kucorog, a félelemtől már nedves alatta a lepedő. Nem lát semmit, csak hall. Anyja visít, hatalmas zuppanások, ablakcsörömpölés, és a kocsis-káromkodások sajgása a fülében.

Ebből több volt, mint a szép mesékből.

Milyen érdekes…

Hosszú éveket ugrik emlékezete. Megint az ágyban fekszik. Korán reggel van, anyja hajnalban már dolgozni ment a földekre.

Apja odamegy hozzá, és simogatja. Kedvesen, és egyértelműen.

Soha nem tudta elmondani az anyjának. Csak a lányának. De nem tudja, joga volt-e hozzá, hogy az unokát befolyásolja a nagyapja megítélésében?

A sír magára marad, s ők a fájdalommal, és öreg édesanyjával hazamennek.

09.08.24.