2011. május 25., szerda

Gondolat útra kel



Morcon-Morc nevéhez nagyon ragaszkodóan, mogorván ücsörgött a nyitott ablak melletti foteljában, s az esttel hangosan vitatkozó feketerigót hallgatta. Minden nap kiselőadást tartott, hogy még egyáltalán nem kellene sötétnek lenni, hiszen neki annyi, de annyi a tennivalója, és hiába a gyönyörű telihold, a legfinomabb kukacok is elszenderülnek apró földkupacaik alatt.
- Hogy tud valaki ilyen gyönyörű hangon vitatkozni? – morgott magában. – Bezzeg ő!
Amikor már elcsendesedtek kint a tücskök, békák is, s csak a távoli házak őrzőinek ugatása élesedett ki az éjszakából, Gondolat ébredt, s megcsikizte a bóbiskoló szempilláit, elköszönt illőn, és útra kelt.
Jajonka jutott eszébe, akivel olyan régen találkozott, s most nagyon vágyott kedves, egyáltalán nem kesergő jajgatásaira.
De merre is induljon? A tavaszi égbolton a Perszeusz csillagképtől kért segítséget, de az gőgösen elutasította, nem fog ő egyszerű gondolatoknak utat mutatni. A Szekeres bezzeg készségesen felajánlotta segítségét.
- De mondd, kedves Gondolat, hol lakik Jajonka? – kérdezte.
- Hol is, hol is? Jaj, nem jut eszembe – röpködött összevissza a szeleburdi.
Már hetedhét határon is túljárt, amikor ismerős mákvirágot látott egy kertben. Gyönyörű sziromszoknyáját elalvás előtt illendően összébbhajtotta, ne leskelődhessen a kíváncsi Hold.
- Ne haragudj, hogy felébresztelek. Nem tudod, merre találhatnám Jajonkát? Hiányzik, de nem lelem hozzá az utat.
- Sajnos, valamelyik nap gondolt rám utoljára – ásította a virág, miközben kecses nyaka hátrabillent. – Hagyj kérlek aludni!
És kérdezte a szépséges liliomot, a vöröslő muskátlit, az erdő szélén rezgő levelekkel álmot szuszogó fákat, de senki nem tudott neki segíteni.
- Mit tegyek, mit tegyek? - cikázott céltalanul, és lassan elkeseredve a Gondolat.
Egy ösvényt pillantott meg a holdfényben, ahol a kivágott óriási farönkök mellett délután egy szekér gurult keresztül, s érezte, Jajonka is arra járt.
Követte az utat, a fenyőkkel körülvett zöld tó mellett, ami most mintha folyékony ezüstből lett volna, hogy a csillagok gyönyörködhessenek magukban. Legalább a Kis Oroszlán is láthatta magát – hiszen olyan kicsi, nem is vehető észre szabad szemmel az Oroszlán feje fölött.
Meglátta!
Igen a meseház! Hiszen ez az amit keresett! A holdfényben vakító fehér falak, amelyben a fagerendák csodálatos rajzolatot adnak, a csábító, hatalmas, boltíves kapu…
A földszinti ablakok zsalugáterei, mint a legsűrűbb szempillák csukódtak a kazettás ablakokra, csak a nyugodt, szép álmot engedve lakóira.
Jajonka Gondolata ott ült az egyik vaskos gerendán a nappaliban, és lábát lógázva, egy régi dalt dudorászott.
Mellételepedett, és megfogadta, soha többet nem engedi ilyen sokáig távol lenni magától.
Legalább gondolatban nem.




Fotók: Jánoska Alíz



2011. május 22., vasárnap

Ébredő




Álom kerüli: a pihentető,
mécses fénye mutatja útját.
Lélek nyugvást keze simít,
nyirkos, fáradt homlokodon.
Ébred a vágycsepp,
puha ölbe siklik a férfi erő.
Holdfény csillan a márvány combon…
Mosolyára ébred a
hársfás májusi reggel.




Illusztráció: Szász Endre, Hajós lány

2011. május 7., szombat

Janus arcú




Janus arcú tavasz!
Ígértél ágyat -
forrót, szerelmeset.
Vágyfecskéimmel
tovarepültél,
viharral, sodró árral.
Csupasz, meddő sziklaszirt
ajándék maradt utánad.
De lásd, egy apró
osonó csoda
tenyerembe simul, ajkamra
nektárt cseppent…
Nyomában rám kacag 
a szerelmes nyár.



Illusztráció: Szász Endre grafikája