Tudom: fázik.
Csak egy vékony, fehér lepedő a takarója.
Szeme sarkán, mintha egy könnycsepp gördülne végig.
Nagyon szép…
A legszebb, legcsinosabb huszonöt éves lány.
Gyönyörű, hosszú, formás combjai átsejlenek fekvés közben, betakarva is. Szőke hullámos haja a párnára simulva keretezi arcát.
Állunk mellette, és hallgatjuk, mesél: és patakokban folyik a könnyünk.
Nyaralni indultak… Három lány a kedvesével, vőlegényével, és még két fiú. Mindannyian barátok.
Már este tíz órakor elindultak egy Ford Tranzittal, hogy minél hamarabb leérjenek az olasz tengerpartra, ne a nagy forróságban kelljen vezetniük, utazniuk.
Vidámak, boldogok voltak, hiszen gyönyörű két hét várt rájuk.
Csak az út ne vezetett volna az M0-áson, mely olyan vályús nyomvonallal szabdalt…
Vagy ne zuhogott volna annyira az eső…
Talán, ha jobban láttak volna a sötét éjben…
Ha nem jött volna pont akkor szembe egy kamion…
Esetleg az út nem olyan magasan fut a körülvevő tájban…
Akkor nem fázna a szépséges lány most egy koporsóban.
Hatan haltak meg azon a nyári éjszakán.
A három fiú, kedvesével.
Egy autó sem állt meg a szakadó esőben.
Az egyik túlélő, halott barátainak összenyomorított testei között keresett a sötétségben egy telefont.
Ő hívta a mentőket.
Majd felkapaszkodott a csuszamos töltésen…
Csak a rémülettől remegő kamionos adott neki egy takarót, míg megérkezett a segítség.
09. 12. 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése