Zsákutca vége

Holnap becsönget egy cigányfiú.

Én tőle félek majd, ő a kutyánktól.

- Kit keres, kit keresel, mit akar? – kérdezem hadarva.

„Felsőszéktó zsákutca vége.”

- Nem tudom melyik lehet ez a szám, darálni fogom gyorsan - meg még mutogatom, távolabb is lehet ház, ami a Felsőszéktóhoz tartozik.

- Itt házszámok vannak, kivéve azt a pár gyümölcsöst, ami körbeveszi a telkünket.

Nem értem majd mit motyog, ő szeme sarkából még mindig a kutya mozgását figyeli – aki a kerítés mentén szaladgál akkor is -, én a valamikor „aranyos” díszítésű szandálját, a vastag fehérfestékkel bemázolt kerékpárját.

Ha leszáll a sötét álom, eljön újra.

- Már megint itt van – mondja majd fiam.

Lekapcsolom a villanyokat, már egy erkélyről fogok nézni le rá.

Barna szeme alázatosan kérdezi:

- Hogy sikerült a fiad műtétje… Én is arra várok.