Szereti a fürdőszobai rituálékat.
Olyan egyformáknak tűnnek, mégis, mindig más és más.
Reggel a megszokott sietős tusolás, hajszárítás – nem könnyen boldogul hosszú loboncával -, gyors smink. Nyáron a naponta többször is felfrissítő, törölközőt sem kívánó vizes lábak nyomát hagyó…
Ha fáradt, télen átfázik, vagy el akar tűnni, félig engedi a kádat, és hangulatához választ egy illatot a fürdőolajokból. Belemerül és elrepül gondolatban.
És a semmihez sem hasonlító készülődés, ha Hozzá megy, Vele találkozik.
Szinte mindig a citrusolajos tusfürdőt használja – az csak a frissesség illatát hagyja rajta -, s miközben arra ügyel, hogy mindenhol egyenletesen elborítsa a vékony habréteg, már az Ő simogatását érzi bőrén. Mindig mosolyognia kell, hiszen nincs is annál finomabb érzés. S persze ami a simogatás után következik…
Gondosan itat fel magáról minden csepp vizet, nagy, narancssárga fürdőlepedőjébe burkolózva. Érdekes, hogy mindig azt veszi elő ilyenkor a fürdőszoba szekrényéből. Soha sem siet, szinte órák telnek el…
A testápolót a szokásosnál vékonyabban használja, kezébe pár csepp vizet ereszt, úgy teszi lazábbá az opálos krémcseppet. Tudja, a férfi nem nagyon szereti, de elfogadta, így ő viszonzásul csak annyit használ, amitől bőre csak rugalmas, selymes lesz.
A dezodor kizárólag semleges illatú. Inkább csak a megszokás; kell, de ne lehessen „érezni”.
A parfümöt sem mindig egyformán használja. Most óvatosan a bal csuklójára önt egy kicsit, a másikkal összedörzsöli, majd végigsimít a füle alatt a nyakán, és a kulcscsontjának válla felőli részén. Még egy pirinyó a középső ujjára, amit a tarkójához érint, és a dekoltázsához.
Szereti, ha öt perc múlva ő már semmit nem érez az illatból. Akkor tudja, hogy illik hozzá. Nem is szívesen változtat. Bár szekrényében több mint nyolcvan különleges üvegcse sorakozik, időnként elidőz közöttük, kipróbálja őket – szereti a hangulatot, elképzeli, kihez is tartozhatna -, de használni csak azt az egyet. És a legfontosabb, hogy Ő is kedvelje, egynek érezze bőrének természetességével.
A hajszárításra rendszerint kevés időt szán. Dús, hosszú, egyszerűen a saját természetes hullámainak engedni át. Csak ne maradjon vizes.
Felöltözik a gondosan kiválasztott ruhájába – soha ennyire nem ügyelt a darabok összeválogatására -, s már csak a smink van hátra. Bár alig látszik a végén, hogy van rajta valami, mégis egy palettányi kencét pakol ki maga elé. Egy pici alapozó, csepp arcpír, amiből a szemhéjcsontjára is kerül - az összhang kedvéért -, kétféle szemhéjpúder – kell egy sötétebb árnyalat a pillákhoz közel -, és a szokásos sötétszürke tus. Még egy kis fekete szempillaspirál, meg a sajátjánál árnyalattal sötétebb kontúr a szája szélére, és ennyi.
Összepakol a fürdőszobában. Most nem viszi magával a szokásos „utazós”, almazöld neszesszerét.
Gyors pillantás a tükörbe, de a kép nem mosolyog vissza rá.
Kész.
A kocsiba még beteszi váltócipőjét; szeret kényelmesen vezetni, de kiszálláskor, a fekete alkalmira cseri majd fel.
Szokásától eltérően nem vesz útközben egy üveg száraz pezsgőt, ez alkalommal a virágboltnál áll meg. A koszorú készen várja, ahogy megrendelte…
Most már indulhat a férfi temetésére.
Fotó: Orisaku Mineko - Sziluett (Mai Manó Ház)
Aprólékos és teljesen élethű bemutatása a készülődésnek. Érdekes, hogy az utolsó előtti mondatig teljesen másra számít az olvasó. Két sor kicserélésével teljesen más írást kapnánk. Bár, gondolom, nem áll szándékodban, de kipróbálnám a helyedben, milyen ez az írás, ha pozitív a végkicsengés.
VálaszTörlésSzámomra fontos véleményedet köszönöm, Géza. Elgondolkodtatott több okból is.
VálaszTörlésLehet, csak nem kerekedett az írás olyanra, amilyenre kívántam.
Megpróbáltam az elejétől jelezni (bár valóban nagyon halványan – hiszen másképp nem feszülne ki a történet szándékom szerintien); itt nem egy igazán boldog nő készül. Hiányzik mozdulataiból, gondolataiból a vágy, amelyet a tudat diktál: megint olyan boldog órák, napok jönnek, amikhez hasonlítható csak együttléteikkor vannak. Egyszer mosolyodik csak el, amikor a simogatásokra emlékszik…(A tükörkép sem ragyogott vissza boldogan: kész, indulhatsz, siess, vár rád…)
Ha tehát ’boldog vége’ lenne a történetnek, az egész firkát át kellene dolgozni, nem csak a két utolsó mondat elhagyása után kibővíteni az írást.
Nem biztos, hogy ez nem fog megtörténni!
Köszönöm szépen figyelmedet.
Én sem erre számítottam. lehet, nem figyeltem a jelekre, habár a tükörből elégedett arc szokott visszatekinteni ránk.
VálaszTörlésMindettől függetlenül én nem tennék vele semmit sem a Helyedben!
Remek!
Köszönöm szépen Ditta a látogatásodat, véleményedet.
VálaszTörlésEz az írás biztos, hogy így marad.
De nem áll távol tőlem a gondolat, hogy egy-egy írást több változatban is megírjak. Így én örültem Géza javaslatának...
Volt már, hogy időben tettem át a történéseket - érdekes volt.
De van olyan "íráspárom" is, ahol a kezdő, és a befejező mondat ugyanaz. S megpróbáltam bizonyos számú karakteren belül maradni.
Kellett ez? Így kellett?
VálaszTörlésMestere vagy ennek az utolsó mondatokban történő leütésnek!
Percízen, szépen megírtad, és...
Sokszor nem "az", és nem "úgy" kellene, Ucc.
VálaszTörlésÉlet-kollázsainkban mindig van valami fényes, napos, meleg, de ott a sötét, sprőd, fájdalmat okozó is.
Ritka - jó(l) - sikerült - pofon... lenne még jelzőm hozzá, de felesleges. Ne írd át. A lényegétől fosztanád meg. Meg a döbbenetemtől.
VálaszTörlésKöszönöm látogatásodat, és persze a véleményedet is, kedves Aromo. :-)
VálaszTörlés