 |
Rabindranath Tagore
A NÖVEKVŐ HOLD
(részlet)
A NÖVEKVŐ HOLD
(részlet)
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell.
Anyád derekára akasztott korsóval elindul, hogy vizet hozzon a közeli faluból.
Este van. A játéknak vége, a kacsák is alusznak a tóban.
A pásztorfiú az árnyékos banyanfa alatt álmodik.
A darumadár is csendben, komolyan áll a mocsárban, a mangóliget mellett.
Ez az Álomtolvaj ideje. Jön, és ellopja az álmot a gyermek szeméről, aztán huss! - elszáll vele.
Anyád hazajön, s te négykézláb éppen föld körüli útra indultál a szobában.
Anyád derekára akasztott korsóval elindul, hogy vizet hozzon a közeli faluból.
Este van. A játéknak vége, a kacsák is alusznak a tóban.
A pásztorfiú az árnyékos banyanfa alatt álmodik.
A darumadár is csendben, komolyan áll a mocsárban, a mangóliget mellett.
Ez az Álomtolvaj ideje. Jön, és ellopja az álmot a gyermek szeméről, aztán huss! - elszáll vele.
Anyád hazajön, s te négykézláb éppen föld körüli útra indultál a szobában.
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell.
Meg kell találnom, hogy bilincsbe verjem.
Sötét barlangok mélyét kutatom, ahol hatalmas szikladarabok és mogorva kövek között egy ijedt kis forrás csörgedez.
A szendergő bakulacserjék homályát kutatom, ahol vadgalambok turbékolnak a sarokban, és a tündérek karperecei csilingelnek a csillagfényes éjszaka csendjében.
Meg kell találnom, hogy bilincsbe verjem.
Sötét barlangok mélyét kutatom, ahol hatalmas szikladarabok és mogorva kövek között egy ijedt kis forrás csörgedez.
A szendergő bakulacserjék homályát kutatom, ahol vadgalambok turbékolnak a sarokban, és a tündérek karperecei csilingelnek a csillagfényes éjszaka csendjében.
Felverem a bambuszerdők susogó, esti csendjét, ahol szentjánosbogarak cipelik hátukon kék fényű lámpásaikat, és mindenkit megkérdezek, akivel találkozom: "Meg tudja mondani nekem valaki, hol lakik az Álomtolvaj?"
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell.
Hej, ha a kezembe kaparinthatnám! Rajtaütnék a fészkén, és megtalálnám a lopott álmokat.
Visszarabolnám és hazavinném mindet.
Az Álomtolvajt pedig megkötözném a két szárnyánál fogva, és kitenném a folyó partjára. Aztán már nem bánom: a kákák és a vízililiomok között halászhat.
Este, mikor a vásárnak vége, s a falu gyermekei álmosan pislognak anyjuk ölében, majd a baglyok gúnyosan körülhuhogják az Álomtolvajt: "Most lopd el az álmát valakinek!"
Hej, ha a kezembe kaparinthatnám! Rajtaütnék a fészkén, és megtalálnám a lopott álmokat.
Visszarabolnám és hazavinném mindet.
Az Álomtolvajt pedig megkötözném a két szárnyánál fogva, és kitenném a folyó partjára. Aztán már nem bánom: a kákák és a vízililiomok között halászhat.
Este, mikor a vásárnak vége, s a falu gyermekei álmosan pislognak anyjuk ölében, majd a baglyok gúnyosan körülhuhogják az Álomtolvajt: "Most lopd el az álmát valakinek!"
Kopácsy Margit fordítása
*
Rabindranath Tagore: DAL
Miért aludt el a mécs-láng, miért?
Szellőtől óvtam a köpenyemmel,
ezért aludt el a mécs-láng, ezért.
.
Szellőtől óvtam a köpenyemmel,
ezért aludt el a mécs-láng, ezért.
.
Miért száradt ki a folyó, miért?
Gátat vontam rá, hogy enyém legyen,
Ezért száradt ki a folyó, ezért.
.
Gátat vontam rá, hogy enyém legyen,
Ezért száradt ki a folyó, ezért.
.
Miért pattant el a lant-húr, miért?
Oly dalba fogtam, nem bírta jármát,
ezért pattant el a lant-húr, ezért.
Oly dalba fogtam, nem bírta jármát,
ezért pattant el a lant-húr, ezért.
Weöres Sándor fordítása
*
Nagycsütörtök
Tiszteletes edény
Jézus földi életének két végpontját két kehely jelzi. Az első kehely galambbal Mária teherbeesésének jelképe; az edény a Szűz teste, a belé merítkező galamb a Szentlélek. A második kehely (a Grál) a Megváltó kereszthalálát jelképezi. Ez áll a kereszt tövén, ezt tartják az angyalok a megfeszített sebei alá, ebbe folyatja a Bárány a vérét. A két kehely eggyé válik a mise kelyhében, amely Krisztus testét, a szentelt ostyát és vérét, a szentelt bort tartalmazza katolikus felfogás szerint. A mise rituálisan megismétli az utolsó vacsorán történteket, amikor Jézus a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét osztotta el tanítványai között, mondván: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19).
A két szimbolikus kehely, a fogantatás- és haláljelkép végső fokon egy. A meghaló és feltámadó napisten „élete” örök visszatérés. Eltávozása visszatérés az anyai testbe, a földanyába, hogy ott újra fogantassék. Halála tetszhalotti, voltaképpen magzati lét, újjászületésének szükséges feltétele. Mária mint Jézus testének tartóedénye jelenik meg a litánia szövegében is: „Tiszteletes Edény”, „Mária, Aranyház”. Ez utóbbi megszólítás az oltár szekrénykéje, a tabernaculumra utal, mely az úrmutatót, s abban a szent ostyát őrzi. Az isten, illetve hérosz testét befogadó és kibocsátó edény képzete igen-igen régi, s kiterjesztődik az archaikus újjászületés célzatú áldozatokra, beavatási szertartásokra is.
A keserű pohár
A halál mérgét is a misztikus edény tartalmazza. A halálkehely hasonlat az utolsó vacsorát követő nagycsütörtöki látomásban hangzik el az Olajfák-hegyén, a Getszemáni kertben, ahol Jézus az Atyához könyörögve kiinni való pohárnak nevezi a reá váró szenvedéseket (Lk 22,42). E jelképes edényt az ember óhatatlanul a méregpohárral társítja, amely szintén gyakori jelkép a keresztény ikonográfiában. Szent Donát, Norbert, Benedek, valamint János evangélista attribútuma a „hamis kehely”, törötten, pókkal, kígyóval, illetve a „babiloni” sárkánnyal.
(Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)
Pilinszky János:
Agonia Christiana
Szellőivel, folyóival
oly messze még a virradat!
Felöltöm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat.
oly messze még a virradat!
Felöltöm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat.
(1958)
*
Aiszkhülosz: Oreszteia
(részlet)
[…]
Kasszandra
Apollón, Apollón,
Útnyitó, elvesztőm nekem,
másodszor is megöltél íme könnyedén.
Karvezető
Saját gonosz sorsáról zengi jósdalát:
az isten-ihlet él még rablelkében is.
Kasszandra
Apollón, Apollón,
Útnyitó, elvesztőm nekem,
ó jaj, hová vezettél, milyen fedél alá?
Karvezető
Átreusz fiak lakába; hogyha nem tudod,
kimondom én, halld – és hazugnak nem találsz.
Kasszandra
Ó, ó!
Isten-utálta ház, sok rokon-öldösés
gyásztanuja, te, s a leszelt fejé,
ember-mészárszék, vér-belepte padlatú.
Karvezető
Az idegen nő jószimatú, mint az eb,
s a gyilkosságot, mit kutat, majd fölleli.
Kasszandra
Ó, ó!
Itt van a két tanú, íme hiszek nekik,
két kicsike zokog a bárd alatt,
és az apjuk az, ki ette megsült húsukat.
Karvezető
Jós-hírneved minékünk régen ismerős,
jövendölőket mégsem vágyunk hallani.
Kasszandra
Jaj, ó, mit is akar a házban ő?
Mi ez az iszonyú kín megint,
amit kitervel bent a házban, szörnyűség,
rokonnak iszony, nincs
reá ír, s be messze,
aki segítene.
Karvezető
E jós-szavát én nem tudom megérteni;
amazt tudom, hisz híre városszerte szól.
Kasszandra
Jaj, ó, gonosz, te! teszed a művedet:
uradat itt, ki hált veled,
fürdőddel ékíted – végét hogy mondjam el?
Hisz itt van hamar már:
s a kéz nyúl a kézért,
kiveti karmait.
Karvezető
Nem értem ezt sem: a rejtelmekre íme most
fehér-foltos jóslat jött, meg nem fejthetem.
Kasszandra
Jaj, ó, iszony, jajaj! Mi tűnik ott fel, ó?
Nem Hádészé e háló?
A hálótársi háló, ölés cinkosa:
Erínüszek csapata, vérivó,
örömöd ez, visongj:
hull a kő majd ezért.
Karvezető
Milyen Erínüszt hívsz, hogy itt rivalljon e
házban? Szavadtól földerülni nem tudok.
Kar
Befut a szívemig a csupa keserű vér,
miként dárda-ért lehullót borít,
kihez a fény búcsút venni ér el,
s a vész rohan, száll felé.
Kasszandra
Ó jaj, figyelj, figyelj? Hol a tehén? Ne tűrd!
A bikát lepelbe fonva,
míg az sötét szarván a hálót rázza, ő
lesújtja, s az oda a vízbe hull:
a cseles és ölő
kádat így zengem én.
Karvezető
Hogy jóslatokhoz értenék, nem kérkedem,
de most e szótól rosszat sejtve rettegek.
Kar
Van-e jövendölés, mely örömöt jelent
az embernek itt? Csupán bajt fecseg
az, aki jósoló, s megtanuljuk
az ihlető rettegést.
Kasszandra
Ó jaj nekem, szegénynek,
keserű sorsom ez: belevegyítem én
a magamét e gyászba.
Engem szegényt miért is hoztál, mondd ide?
Hogy véled együtt haljak itt: másért miért?
Kar
Dühös az ihleted, ragad az istened,
magad bánatát
Dalolod e vad énekeddel, mint
a soha nem szűnő bánatos zengzetet
kidaloló madár, barna fülemüle.
„Itüsz”-t jajduló.
Kasszandra
Ó jaj, be szép a sorsod,
te daloló fülemüle; az istenek
neked szárnyat adtak,
hogy bár ha sírsz is, édes légyen életed;
de rám kétélű bárd ölő csapása les.
Kar
Miből is származik ez a te isteni
hiú jós szavad,
milyenek is a zengzetek, szörnyűk,
dalolod így a bút rémítőn, szüntelen.
A te jövendölő, vészdaloló utad
határhoz hol ér?
Kasszandra
Ó jaj, te nász, te nász, Pariszé,
te mieinkre vész;
ó jaj, Szkamandrosz, te hazám vize:
bizony a partodon nőve fel egykoron
éltem az életem:
de most a Kókütosznál és az Akherón
partján zokog már nemsokára jósdalom.
Kar
Ez a szavad igazán nagyon is érthető!
A gyermek is igen értené:
bebánt engem is, mint a kígyómarás,
ha így sírsz, jajongsz,
ha keserű dalod sikolt,
megsebez engem is.
Kasszandra
Ó jaj, te küzdés, városomé:
oda van elveszett;
ó jaj, apámnak a honi tornyokért
föláldozott egész nyájai – hasztalan:
nem segített ez, ám
a város el kellett tűrje végzetét;
és forró vérem földre omlik nemsoká.
Kar
Ez a szavad is olyan, mint az előbbi volt;
de mondd, micsoda daimón, aki
reádsúlyosult, s vadul kényszerít
a bút zengened,
az iszonyút, a vészhozót;
vége vajon mi lesz?
Kasszandra
(lelép a szekérről)
A jóslatom többé már nem fátyol mögűl
leskel ki. mint a nászi estén új ara:
de tündökölve röppen napkelet felé
fuvalma, és mint szélviharban habra hab,
úgy hajtja fényre az enyémnél százszor is
nagyobb csapást: s már nem talányt tanítva szól.
Ti légyetek tanúim, hogyha kergetek,
s ha jó szimattal, rég esett rút tetteket:
mert ezt a házat el nem hagyja már soha
a jót nem zengők összehangzók kórusa:
megrészegült, hogy annál vakmerőbb legyen,
az embervértől, s víg menetben ittmarad,
ki nem űzhető, Erínüszek nővérkara:
a házon ülnek, úgy dalolják himnuszuk
az ős-átokról és undorral a fivér
ágyáról, mely a ráhágóra vészt hozott.
Hibáztam, vagy mint jó íjász találtam el?
Ajtókrajáró, locska, álnok jós vagyok?
Tanúskodj hát, s esküdj meg arra, hogy soha
hírből sem tudtad itt e ház ős vétkeit.
Karvezető
A legszilárdabb eskü is hogyan lehet
gyógyírja ennek? Csakhogy rajtad ámulok,
ki tengeren túl nőve fel, más nyelvű vagy,
s mindezt, akár szemtanú beszéled el.
Kasszandra
A jós Apollón adta ezt a tisztemet.
Karvezető
Mert, bárha isten, vágy sebezte őt, ezért?
Kasszandra
Szemérem tartott vissza eddig szólanom.
Karvezető
Míg jó sorunk van, mind csak büszkébbek vagyunk.
Kasszandra
Bírkózva értem, rám lehelte szent kegyét.
[…]
*
