Pulai Éva: Átlényegülés

 

A halál könyörtelen.

Fájdalmam legmélyebb bugyraiból

láthattam kegyetlen művét:

Holnaptalanságodat.

Nem emlékszem

olyan narancssárga égboltra,

mint azon a novemberi napon,

a lehullott színes falevelek forgatagában mentünk intézni

búcsúztatásodat.

Reszketve képzeltem el...

(Helyet cseréltem volna veled!)

Elhamvasztanak pokoli tűzben...

Testmegsemmisülés.

Ölemben vittelek haza, hiszen megígértem...

Mégis hiányzol azóta is...

Testemről lenyúzták az életet,

csak egy vérző seb vagyok.

Apád elkészítette puha homokágyadat,

születésedkori, finomszövésű plédeddel megágyzott neked,

s mi beleszórtuk kezünkkel

Öröklétedet.

Tenyeremre tapadt,

hintőporfinomságú hamvaiddal

arcomra simítottam

utolsó ölelésed.