2011. október 26., szerda

Találkozás



Szereti a fürdőszobai rituálékat.
Olyan egyformáknak tűnnek, mégis, mindig más és más.
Reggel a megszokott sietős tusolás, hajszárítás – nem könnyen boldogul hosszú loboncával -, gyors smink. Nyáron a naponta többször is felfrissítő, törölközőt sem kívánó vizes lábak nyomát hagyó…
Ha fáradt, télen átfázik, vagy el akar tűnni, félig engedi a kádat, és hangulatához választ egy illatot a fürdőolajokból. Belemerül és elrepül gondolatban.
És a semmihez sem hasonlító készülődés, ha Hozzá megy, Vele találkozik.
Szinte mindig a citrusolajos tusfürdőt használja – az csak a frissesség illatát hagyja rajta -, s miközben arra ügyel, hogy mindenhol egyenletesen elborítsa a vékony habréteg, már az Ő simogatását érzi bőrén. Mindig mosolyognia kell, hiszen nincs is annál finomabb érzés. S persze ami a simogatás után következik…
Gondosan itat fel magáról minden csepp vizet, nagy, narancssárga fürdőlepedőjébe burkolózva. Érdekes, hogy mindig azt veszi elő ilyenkor a fürdőszoba szekrényéből. Soha sem siet, szinte órák telnek el…
A testápolót a szokásosnál vékonyabban használja, kezébe pár csepp vizet ereszt, úgy teszi lazábbá az opálos krémcseppet. Tudja, a férfi nem nagyon szereti, de elfogadta, így ő viszonzásul csak annyit használ, amitől bőre csak rugalmas, selymes lesz.
A dezodor kizárólag semleges illatú. Inkább csak a megszokás; kell, de ne lehessen „érezni”.
A parfümöt sem mindig egyformán használja. Most óvatosan a bal csuklójára önt egy kicsit, a másikkal összedörzsöli, majd végigsimít a füle alatt a nyakán, és a kulcscsontjának válla felőli részén. Még egy pirinyó a középső ujjára, amit a tarkójához érint, és a dekoltázsához.
Szereti, ha öt perc múlva ő már semmit nem érez az illatból. Akkor tudja, hogy illik hozzá. Nem is szívesen változtat. Bár szekrényében több mint nyolcvan különleges üvegcse sorakozik, időnként elidőz közöttük, kipróbálja őket – szereti a hangulatot, elképzeli, kihez is tartozhatna -, de használni csak azt az egyet. És a legfontosabb, hogy Ő is kedvelje, egynek érezze bőrének természetességével.
A hajszárításra rendszerint kevés időt szán. Dús, hosszú, egyszerűen a saját természetes hullámainak engedni át. Csak ne maradjon vizes.
Felöltözik a gondosan kiválasztott ruhájába – soha ennyire nem ügyelt a darabok összeválogatására -, s már csak a smink van hátra. Bár alig látszik a végén, hogy van rajta valami, mégis egy palettányi kencét pakol ki maga elé. Egy pici alapozó, csepp arcpír, amiből a szemhéjcsontjára is kerül - az összhang kedvéért -, kétféle szemhéjpúder – kell egy sötétebb árnyalat a pillákhoz közel -, és a szokásos sötétszürke tus. Még egy kis fekete szempillaspirál, meg a sajátjánál árnyalattal sötétebb kontúr a szája szélére, és ennyi.
Összepakol a fürdőszobában. Most nem viszi magával a szokásos „utazós”, almazöld neszesszerét.
Gyors pillantás a tükörbe, de a kép nem mosolyog vissza rá.
Kész.
A kocsiba még beteszi váltócipőjét; szeret kényelmesen vezetni, de kiszálláskor, a fekete alkalmira cseri majd fel.
Szokásától eltérően nem vesz útközben egy üveg száraz pezsgőt, ez alkalommal a virágboltnál áll meg. A koszorú készen várja, ahogy megrendelte…
 Most már indulhat a férfi temetésére.






Fotó: Orisaku Mineko - Sziluett (Mai Manó Ház)


2011. október 19., szerda

Oldódás



„Jó lenne beszélgetni. Jó lenne megbeszélni. Jó lenne megegyezni, egyetérteni, vitázni, megbékélni. Jó lenne bolondozni. Jó lenne veszekedni, jó lenne utána nagyon szeretni. Jó lenne egymást naponta megismerni. Jó lenne heveskedni, megnyugodni, elfáradni, elterülni, kipihenni, kezedet fogni, szádat megcsókolni, öledbe fejemet belehajtani. Jó lenne ruhátlankodni, jó lenne így egyformának lenni. Jó lenne párnak lenni. Jó lenne így élni.” (Anonymus)


Nyaram boldogságot érlelt…
Napjaim nyugodtan telnek,
este befűtöm szobám,
kedves fejét ölemben érzem.
Tél takarójában

szeretkezve feloldódunk
a mindenségben.


2011. október 6., csütörtök

Zsákutca vége


Holnap becsönget egy cigányfiú.
Én tőle félek majd, ő a kutyánktól.
- Kit keres, kit keresel, mit akar? – kérdezem hadarva.
„Felsőszéktó zsákutca vége.”
- Nem tudom melyik lehet ez a szám, darálni fogom gyorsan - meg még mutogatom, távolabb is lehet ház, ami a Felsőszéktóhoz tartozik.
- Itt házszámok vannak, kivéve azt a pár gyümölcsöst, ami körbeveszi a telkünket.
Nem értem majd mit motyog, ő szeme sarkából még mindig a kutya mozgását figyeli – aki a kerítés mentén szaladgál akkor is -, én a valamikor „aranyos” díszítésű szandálját, a vastag fehérfestékkel bemázolt kerékpárját.

Ha leszáll a sötét álom, eljön újra.
- Már megint itt van – mondja majd fiam.
Lekapcsolom a villanyokat, már egy erkélyről fogok nézni le rá.
Barna szeme alázatosan kérdezi:
- Hogy sikerült a fiad műtétje… Én is arra várok.